A rétegelt lemez építés alapelvei

A természetes fa anizotróp természetének mérséklése, valamint az egységes tulajdonságok és a méretstabilitás biztosítása érdekében a rétegelt lemez konstrukciója általában két alapelvet követ: a szimmetriát és a szomszédos furnérrétegek közötti szemcseirányok merőleges orientációját. A szimmetria elve megköveteli, hogy a rétegelt lemez központi síkjának két oldalán lévő furnéroknak meg kell felelniük egymásnak a fa tulajdonságai, vastagsága, rétegszáma, szemcseiránya és nedvességtartalma tekintetében. Míg egyetlen rétegelt lemez lapon különböző fafajták és vastagságú furnérok használhatók, a központi sík ellentétes oldalán lévő bármely két megfelelő rétegnek meg kell egyeznie mind a fafajban, mind a vastagságban; azonban az arc és a hátsó furnér különböző fajtájú lehet.

Ahhoz, hogy mindkét alapelv egyidejűleg megfeleljen, a rétegelt lemeznek páratlan számú rétegből kell állnia – jellemzően három, öt vagy hét. A rétegeket a következőképpen jelöljük: a külső rétegeket "felületi furnéroknak" (vagy egyszerűen csak "felületeknek") nevezik, míg a belső rétegeket "mag furnéroknak". A külső rétegek közül az elülső oldalt "arcnak", a hátulját pedig a "hátnak" nevezik. A magrétegeken belül azokat, amelyek szemcséi párhuzamosan futnak a homlokfurnérral, „hosszú szemcsés magnak” vagy „középső rétegnek” nevezik. A rétegelt lemez összeállítása során az elülső és hátsó furnérokat úgy kell elhelyezni, hogy a "szoros oldaluk" kifelé nézzen.